Nem haladunk. Még el sem kezdtük. És persze már előre ideges mindenki az egésztől.
Ezzel a felújítással akkora fába vágjuk a fejszénket, hogy bele se merjük vágni.
Még április végén hívtuk az első generálkivitelezőt, hogy mérje fel a lakást. A 2(!) órás késése ellenére mégis rendkívül szimpatikus volt, érezni a szakértelmet és megfelelő a hozzáállása. Ajánlás alapján szereztük az elérhetőségét és aki ajánlotta, külön kiemelte, hogy amit kidolgozott az ajánlatban, abból minden sor úgy valósult meg és annyiért, amennyiért mondta. Ez elég ritka az építőiparban, úgyhogy nagyon jól hangzott. Ráadásul az ő cége alvállalkozóként dolgozott a MOL-nak, ami azért jelez egy szintet, ott komoly minőségi feltételeknek kell megfelelni. Össze kellett írnunk egy táblázatba, hogy mik az átalakítási terveink, nm-re megadva minden részletet: falbontás, fal építés, aljzat csere, burkolás, festés stb.stb. Ezt elküldtük neki, de még várt a statikusok szakvéleményére és csak utána kezdte el kidolgozni az ajánlatot. Természetesen TP pont májusban utazott el 2 hétre és az idő csak telt és telt. Végül május végén kaptunk egy ajánlatot, amitől köpni-nyelni nem tudtunk, így további hosszú napokra lefagytunk.
Volt még rajta kívül egy-két próbálkozás, különböző szakik jöttek megnézni a lakást, de nekünk fontos, hogy generál kivitelező legyen, mert baromira nem lesz időnk arra, hogy ott álljunk és nézzük, hogyan dolgoznak együtt az egyes "mesteremberek". Ezk az állítólagos generálosok mind a lakásban közölték, hogy "hát én valójában csak a vizet meg a burkolást csinálom, a falakhoz hívja fel a Mikit, a festéshez meg a Gézát....jaa, hogy bontani is kell?! hát arra is van ember, majd előkeresem a számát". Na ez nekünk nem OKÉ, le is mondtuk mindet.
Legalább egy ellenajánlatra azonban mégis szükség van, ezért megkerestük Szmárty sógornőjének lakásfelújító generálosát. A kapcsolat elég jól indult, telefonban is rendben volt, viszonylag gyorsan megszerveztük a találkozót (már június közepén járunk!) és mondott szimpatikus ötleteket. Bár az a jelenet nem megy ki a fejemből, hogy a falnak dőlve állt és úgy beszélgettünk vagy fél órát, közben az egyik Crocs-os talpát feltette a falra és én láttam, hogy össze-vissza tapicskolta a fehér falat. Tele lett 44-es talplenyomatokkal a fal. Ez önmagában egy bontásra ítélt lakásban természetesen nem óriási probléma, bár az én szememet egyre jobban szúrta a jelenet, természetesen nem szóltam (röhejesen perfekcionista lett volna), de az kicsit antipatikus volt, hogy fél óra után ő is észre vette és....folytatta. Na mindegy, persze nem ez a lényeg. A lényeg az volt, hogy következő hétre ígérte az ajánlatot. Először a hét második felét mondta, mi kértük az első felét, beleegyezet. És végül egyáltalán nem küldte a héten. Sőt azóta sem. Hívtuk és mondta, hogy igen, persze, küldi.
Hát itt tartunk, a kiakadás szélén egy k*va drága és egy nem megkapott ajánlattal.
Sose költözünk be!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése