Ami nem lesz...

Elkezdtem belegondolni, hogy mennyi minden nem lesz meg még a beköltözéskor.

Először is pontos beköltözés sem lesz, már megint csúszás van, most a beton száradás lassúsága miatt, na meg TP 3 hetes üzleti útja miatt. Na mindegy, már beletörődtem, december eleji költözés az új cél.

Szóval, mikor becuccolunk a gyönyörű, vadiúj lakásunkba, ezek biztos nem lesznek:
- függönyök
- beépített szekrények, gardrób
- fürdőszoba bútor
- teljes konyhabútor
- képek a falon
- virágok
- előlap a kádra
- légkondi (így három helyen hosszúcsúnya csövek lógnak ki majd a falból egy ideig)

Ja, és hogy mi nem lesz még? Hát pénzünk...

És persze egy külön bejegyzést érne meg, hogy cserébe viszont mi az, amink lesz. :)

Színek

Zöld, kék és két árnyalatú bézs. Hát erre jutottunk. A kiválasztás ideje: 15 perc. 

Ehhez képest a mostani házunkban a színválasztás kb. 3 hétig tartott. Agyaltunk, képeket nézegettünk, bútorokhoz és járólaphoz illesztettük, eljártunk a nagy üzletekbe és csak legeltettük a szemünket a különböző gyártók, mindenféle színpalettáján. Imádom a színeket, jó volt ezeket nézegetni, viszont azt, hogy milyen legyen a fal, nem tudtuk eldönteni. Végül, jól megfontolva (gondoltuk mi), kiválasztottunk 3 féle színt a három helységbe és mi lett az eredmény…szinte észre sem venni a különbséget a falak között. 

Na okultunk ebből és konkrétan nem foglalkoztunk az egésszel. Azt tudtuk, hogy nem vagyunk valami vad természet, hogy berakjunk egy-két hupilila falat a lakásba, maradjunk valami általánosnál. Most sárgás a nappali, legyen az új lakásban inkább valami tejeskávés. A gyerekszobáról tudtam, hogy az égboltot szeretném nekik a falra, tehát égszínkék, a fürdőben meg valamiért a zöld irányba terelődtem már az elejétől kezdve.

A radiátorok a lakásban nem a fal síkjában vannak, hanem az ablakok alatt, kis mélyedésben. Egy szép napon közölte a kivitelező, hogy ők bizony felrakják és beüzemelik a radiátorokat, mert muszáj száradnia a lakásnak (vizes még a beton), úgyhogy mögötte a mélyedés hátulját és két falát lefestik fehérre, a szoba meg lesz olyan, amilyet kérünk. Erre felvisítottam, hogy ez brutál bénán fog kinézni, meg ne merjék csinálni, kérek 5 percet. Egy gyártónak a színpalettáját nyomta a kezünkbe a kivitelező, így azt végiglapozgattam és rámutattam három színre.

Mit mondjak? Majd átfestjük, ha nem tetszik. Bár inkább úgy szoktunk fogalmazni mostanában, hogy majd megszokjuk...ha tetszik, ha nem!

Nagy falat

Szoknunk kell még, hogy (újra) lesznek szomszédaink. Mármint persze most is vannak...Éva néni, meg Attila. Éva néni gyümölcsöket ad egész nyáron, Attilából meg csak annyit látunk, hogy néha hazajön, néha elmegy otthonról. Na ennél sokkal több szomszédunk lesz. Annak minden előnyével (?) és hátrányával.

A mi emeletünkön 3 lakás van. Velünk szembe lévő bejárati ajtó mögött - mit ad Isten? - egy 5 tagú család lakik, fiatal pár, három gyerekkel. Kisérteties hasonlóság: két nagy gyerek lány (kb. 7 és 5 évesek), a kicsi (akiről még nem bizonyosodott be teljesen, de elég valószínű, hogy fiú), fél éves. A viszony az elmúlt pár hónapban folyamatosan változott, egyszer úgy gondoltuk, szuper lesz mellettük lakni, máskor úgy, hogy nem. Az elején szimpatikusak voltak, örültek, hogy mi vettük meg a lakást (legalább is úgy tűnt...), aztán a felújítás elkezdése után persze jött egy-két összevillanás.

Két cég is van bejegyezve a lakásukban, tehát a srácnak és a lánynak is van vállalkozása, az egyik informatika-gyanús, a csaj pedig doktor nő...de többet még nem tudok.

Szóval egyszer csak megkerestek minket, szólt a bontást végző vállalkozó, hogy beszélni akarnak velünk. Azt mondták, hogy a fal, ami elválasztja a lakásunkat az övékétől nagyon vékony és, amikor laktak ott mások, akkor még a horkolást is lehetett hallani. Ezért az az ötletük támadt, hogy, ha már építés van, ugyan húzzunk már fel egy plusz falat a két lakás közé. Persze elgondolkodtunk ezen, mivel elsőre TP úgy értette, hogy természetesen felesben, mivel ez mindkettőnk érdeke. Kértünk árajánlatot egy 10cm-es falra és vakolással együtt ez bizony több mint 200 ezres plusz kiadás. Hát ennél nagyobb döbbenet volt, hogy kiderült, nem, ők nem szállnának be. Na kezdődött a huza-vona. Mit csináljunk? Sürgetett minket a vállalkozó is, hogy döntsünk, kell-e hangszigetelő fal, mert azt még a betonozás előtt kéne felhúzni. Egy-két hét agyalás és bosszankodás és érvelgetés (pl. az nekünk kb. fél négyzetméterrel csökkenti a szoba méretét és a gyerek bútorok egyébként is cm-re pontosan illettek be abba a szobába, ha most 10-12 cm-rel rövidebb lesz az oldal fal, akkor nem tudom úgy berenedzni...) után úgy döntöttünk, hogy nem, nem lesz fal. Bevállaljuk a konfliktust...ha lesz.

És, mint a filmekben: itt jön egy gyors vágás és egy kép:

Épül a 10cm-es hangszigetelő fal a szomszéd felé

Történt ugyanis, hogy a betonozás után bocsánatot kértünk a szomszédtól a nagy zaj miatt, aki úgy zárta le a beszélgetést, hogy annak már vége, most kicsit jobban zavarja, hogy átlát hozzánk. Mi csak néztünk, mint a vettmalac...mi?? A bölcs mesterek elfelejtettek szólni, hogy átlyukasztották a falat a szomszéd szekrényébe...

Ahol megy fel a két piros cső, az a szomszéd szekrényének a hátulja
 és fölül most csak egy szivacs darabbal van betömve egy lyuk

Aggódva érdeklődtünk a lelki- és szekrényállapotukról, azt mondta, nem nagy gond, majd befalazzák, de azt nagyon kéri, hogy a gyerekszobában (ami pont a mi gyerekszobánk melletti helység) nehogy tönkretegyük a falat, mert dísztapéta van mindenhol. És bizony azon a falon is tervben voltak nekünk vésések, így volt rá esély, hogy átkukkanthattunk volna a gyerekekhez. Mérlegeltük azt is, hogy ha mégis átnézünk a 6cm-s falon, akkor bizony az egész szobájukat újra kell tapétázni, amit meg kell szervezni, ki kell fizetni stb.stb. Számolgattunk és, mint a képen is látszik...bevállaltuk a falat.

Akciós WC csésze

...meg kád, automata le és túlfolyó, kádtöltő, meg önelzárós álló szelep, kézmosó, meg termosztátos csap esőztetővel, megőrülök. Hetek óta ezekkel kelünk fekszünk és NEM, nem lehet eldönteni, hogy a többezer márkából és típusból melyik legyen.

A fürdőszoba gyenge pont. Mondhatnám úgy is, hogy "sarkalatos". Ez a lakás legbutább helysége, eszméletlen alakja lesz, ha jól számolom, kb. 12 sarokkal. Mondják, hogy a beköltözéskor elalvás előtt számoljuk meg a sarkokat a szobában, hát mázli, hogy nem a fürdőben alszunk, mert belealudnánk a számolásba. Persze vizuálisan mindent megteszünk majd, hogy ne tűnjön labirintusnak, de tény, hogy nem egyszerű berendezni. Méricskélünk, próbálunk mindent elképzelni, de nem lehet. Nem elég, hogy ennyi törés van benne, sokáig kell kutakodni, ha egy derékszöget próbálunk megkeresni a sarkoknál. Ez máris előre vetíti, hogy milyen könnyű lesz bebútorozni...

Nagy lépést tettünk, berendeltünk interneten egy csomó szanitert. Az utolsóknál már úgy döntöttünk, hogy feldobtunk érmét. Jó lesz ez? Mit tudom én! Jó legyen akkor ez.

Csaptelep a mosdóhoz

És a jövendő kádunk

Alja munka

Azt hinné az ember, van még időnk, hiszen még az alját sem csinálták meg, minek gondolkodjunk a berendezésen ennyire hamar? Aztán olyan kérdések kerülnek elő, amiből kiderül, hogy kb. cm-re pontosan tudnunk kell, hogy mi-hol-hogy lesz majd a költözéskor (és, ami a legfontosabb: az elkövetkezendő 10-15 évben!!), hiszen már a lakás legalját is ehhez kell igazítani.

Most, mielőtt a betonozás megtörténik, el kell dönteni, hogy hova kellenek vizes és csatorna kiállások, hogy lesz a fűtés és egyéb vezetékek. Csupa egyszerű feladat, folyamatosan mérlegelni kell, hogy mi fog még beleférni a költségvetésbe a végén és minek milyen következményei lehetnek. Ha pl. most kialakítjuk a konyhába terezett sziget pulthoz a csöveket, de nem lesz hónapokig konyhabútor, akkor hogyan lehet élni majd a mindennapokat úgy, hogy kiállnak a csövek a padlóból a nappali közepén?

Az alapok a legfontosabbak. Ha most valamit rosszul találunk ki és ráépítünk mindent és le is betonozzuk, már nem fogunk tudni változtatni. Ez nem olyan kérdés, hogy hova forgatjuk az ágyat vagy, merről nyíljanak az ajtók.

Bontás után a nappalink kifejezetten tiszta és gyerekbarát lett.

Az első napok tehát a csövezéssel teltek. Mindenhonnan szürke lefolyó és piros vízcsövek állnak ki a földből, falakból. Ezeknek vésték, fúrták, ásták a helyeket. A felszedett parketta és salak után a lakásban mindenhol láthatóvá váltak a gerendák. A keletkezett lukakat a csövek lefektetése után lépésálló hungarocellel töltik ki. Már ettől jobban kezdett hasonlítani padlóra a látvány, de persze a végétől még messze voltunk. Miután minden résbe és mélyedésbe befaragták a hungarocell lapokat, ezzel kb. vízszintesség téve az aljzatot, párazáró fóliát raktak rá, amit felfuttattak a falra is, ezzel egy kis "teknőt" készítettek a hamarosan érkező betonnak.

Hosszas köröket futottunk az önkormányzatnál, ugyanis ehhez az ún. könnyűbetonhoz (a hivatalos neve Estrich) egy keverőgép és egy konténer érkezik, amik az utcán foglalják a közterületet. Ebből egyenesen következik, hogy közterület foglalási engedélyt kell szereznünk a munkához. Szerencsére a vállalkozó elmondta nekünk, milyen szöveget kell lenyomni az önkormányzatban ahhoz, hogy legalább a rendőrséget kihagyhassuk a buliból, így "csak" a BKK-val kellett ügyet intézni, 1970-es évekre emlékeztető körülmények között.

És elérkezett a betonozás napja. Előtte lévő hétvégén végig azon paráztunk, hogyan kéne megoldani, hogy legyen második parkolóhely (ennyi kell a gépnek+a konténernek), mert egy parkolóhelyet már hónapok óta befoglaltunk, ott parkolunk a másik autónkkal. Mivel ez ismét egy olyan feladat, amit távolból egyszerűen nem tudunk megoldani, azt javasoltam TP-nek, hogy legalább emiatt ne idegeskedjen. Végül is ott van egy vállalkozó, fizetünk neki mint a pengős malac, hát nem az a dolga, hogy megoldja valahogy?? Megpróbáltuk elengedni a kérdést, de azért izgatottan mentünk oda a betonozás napján reggel, hogy vajon mi történik..? Na, tényleg egy másodpercig sem kellett volna aggódni, mert a következő frappáns megoldást eszelte ki a mi kis építő csapatunk: az egyik szaki korábban rendőr volt, a szükséges parkolóhelyen álló autó rendszámával betelefonált a régi kollégáknak, ugyan mondják már meg, kié az autó. Két járőr kijött, bekopogott a lakóhoz és bájosan megkérték, hogy ugyan legyen szíves már elállni onnan. :D Ki tud erre nemet mondani? Szegény nő úgy meglepődött, hogy először rossz autó kulcsot hozott le, de végül elállt és a konténer is a helyére kerülhetett.

Estrich boy és konténer.

A betonozás egy napig tartott...de sajnos tényleg a nap végéig...a szomszédoknak éjfélig kellett hallgatniuk, ahogy a gép felnyomta egy csövön keresztül a betont és az emberek fent egy géppel egyenesre simították, fújták, húzták az anyagot. Mi itthon rettegtünk, a szomszéd fél10-kor ránk telefonált, hogy vajon meddig tart még? Másnap hosszasan szánakozva kértünk bocsánatot az illetékesektől. Úgy tűnik, sikerült mindenkit kibeszéltetni és nem fognak emiatt hónapokig utálni minket.

Amikor ment a cucc a csőben, akkor ki volt feszítve a fa törzséhez egy kötéllel.

Döntés

TP egyik gimnáziumi osztálytársa egy kis lélekvesztő hajóval körbehajózta a Föld nevű bolygót. Azon gondolkodtunk, hogy ő, amikor az egyik kis szigeten állva nézte az Indiai-óceánt, meghozta azt a döntést, hogy most beül és elindul lesz, ami lesz, vajon mit érezhetett?! És mi lehet ehhez képest az a döntés, amikor nekünk csak egy generál kivitelezőt kell kiválasztanunk a lakásunk felújításához? Nem tűnik olyan nagy ügynek, mégis hónapokig tartott. Nálunk a pénz volt a központi kérdés, lesz-a annyi, amennyibe végül kerülni fog (ezt ugye még mindig nem tudhatjuk, csak akkor derül ki, ha lezárultak a munkák...) és, hogy megbízhatunk-e a kivitelező által végzett munka minőségében. Ehhez képest a tengeren hajózó havernak miket kellett átgondolnia? Túl fogom-e élni, lesz-e elég ennivalóm, lesz-e mindig műholdas kapcsolatom, hogy segítséget kérjek, ha kell? Valóban nem lehet összehasonlítani.

Végül, mivel csak ördögi köröket róttunk, rájöttünk, hogy nem lehet mindenre felkészülni és lesz, ami lesz, bele kell vágni. Úgyhogy az univerzumra bíztuk magunkat, hallgattunk egy röpke megérzésre és rövid (közepesen sikeres) alkudozás után döntöttünk.

A munka szeptember elején indult el. Vállalás szerint október 30. körüli átadásra számítunk.

Belevágtunk

Szó szerint. A parkettába. És a falakba. Tehát a bontásba.

Rengeteg huzavona és nehézség után végül egy harmadik vállalkozóval elkezdtük a munkát. Csak a bontásra állapodtunk meg, de persze közben folyamatosan tárgyalunk vele a kivitelezésről is. Nem képes egyben egy normális ajánlatot adni rá, mindig előkerülnek újabb és újabb tételek, meg plusz költségek és nem tudunk megalapozott döntést hozni.

Mindegy, addig is bontson. Kiragasztottunk egy tájékoztatót a lépcsőházba, hogy ez bizony hangos lesz. A lakók meglepően jól fogadták a hírt, még ők biztatnak minket, hogy gyorsan meglesz minden, aztán nagyon jól fogjuk itt érezni magunkat. Furcsán kedves mindenki...már legalább 5 lakás lakóival találkoztunk és mindenki mézes-mázosan tündér. Arra tippelünk, hogy beköltözés után egyik éjszaka meg fognak enni minket, valószínűleg vámpírok és ez csak a becsábítás része... :D

De addig is hallgathatják, ahogy csattognak a kalapácsok, hasít a fűrész, a véső és dőlnek ki a falak. Az alsó szomszéd csendesen megjegyezte, hogy "hm...a csillár bemozdult párszor...kicsit a plafon megremegett...de hát ez ezzel jár...". Mondom, hogy vámpír. :)

A mi drága jó vállalkozónk Nyírségből felhozott romákkal dolgozik, mint kiderült. És egyébként ezzel SEMMI gond nincs. Azaz csak annyi, hogy azt a munkát, amit elvégeztek, egyszerűen nem lehet eléggé megfizetni és sajnos arra gyanakszunk, hogy nem is fizetik meg nekik eléggé... :( Elképesztő, amit megcsináltak. 4-4 fős csapatok jöttek bontani és mivel ezt a fizikai megterhelést még az ilyen szikár-izmos melósok sem bírják sokáig, egy délelőttös és egy délutános osztag volt minden nap. Az egy dolog, hogy felszednek 90 nm parkettát, hogy kidöntenek kalapáccsal 30 nm téglafalat, hogy kilapátolnak mittudomén hány köbméter kohósalakot az aljazatból, de mindezt zsákokba pakolva a vállukra felcsapva hordják le folyamatosan a harmadik emeletről a konténerbe. Lift nélkül. Én csak egyszer megyek fel oda a lépcsőn, már kifulladok, ezek meg a 40 kg-s zsákokkal naponta 40-szer fordulnak. És fönt sem henyélnek, hanem kőkemény munkát végeznek a szinte összefüggő porfelhőben, ami a bontás során megáll a lakásban. Egyszerűen elképesztő. Minden tiszteletem az övéké. És még annyit erről, hogy tanga papucsban! Igen, az egyik fiatal srác mindezt a munka törvénykönyvében szereplő munkavédelem és munkabiztonság témakörben megjelölteknek megfelelően gumi papucsban nyomja!! A por elleni védőmaszkról már nem is beszélek. Agyam eldobom. És, ha ő meg tegyük fel csak egy téglát leejt valamiért...az egész lábfeje eltörik.

Generál(f)os

Nem haladunk. Még el sem kezdtük. És persze már előre ideges mindenki az egésztől.
Ezzel a felújítással akkora fába vágjuk a fejszénket, hogy bele se merjük vágni.

Még április végén hívtuk az első generálkivitelezőt, hogy mérje fel a lakást. A 2(!) órás késése ellenére mégis rendkívül szimpatikus volt, érezni a szakértelmet és megfelelő a hozzáállása. Ajánlás alapján szereztük az elérhetőségét és aki ajánlotta, külön kiemelte, hogy amit kidolgozott az ajánlatban, abból minden sor úgy valósult meg és annyiért, amennyiért mondta. Ez elég ritka az építőiparban, úgyhogy nagyon jól hangzott. Ráadásul az ő cége alvállalkozóként dolgozott a MOL-nak, ami azért jelez egy szintet, ott komoly minőségi feltételeknek kell megfelelni. Össze kellett írnunk egy táblázatba, hogy mik az átalakítási terveink, nm-re megadva minden részletet: falbontás, fal építés, aljzat csere, burkolás, festés stb.stb. Ezt elküldtük neki, de még várt a statikusok szakvéleményére és csak utána kezdte el kidolgozni az ajánlatot. Természetesen TP pont májusban utazott el 2 hétre és az idő csak telt és telt. Végül május végén kaptunk egy ajánlatot, amitől köpni-nyelni nem tudtunk, így további hosszú napokra lefagytunk.

Volt még rajta kívül egy-két próbálkozás, különböző szakik jöttek megnézni a lakást, de nekünk fontos, hogy generál kivitelező legyen, mert baromira nem lesz időnk arra, hogy ott álljunk és nézzük, hogyan dolgoznak együtt az egyes "mesteremberek". Ezk az állítólagos generálosok mind a lakásban közölték, hogy "hát én valójában csak a vizet meg a burkolást csinálom, a falakhoz hívja fel a Mikit, a festéshez meg a Gézát....jaa, hogy bontani is kell?! hát arra is van ember, majd előkeresem a számát". Na ez nekünk nem OKÉ, le is mondtuk mindet.

Legalább egy ellenajánlatra azonban mégis szükség van, ezért megkerestük Szmárty sógornőjének lakásfelújító generálosát. A kapcsolat elég jól indult, telefonban is rendben volt, viszonylag gyorsan megszerveztük a találkozót (már június közepén járunk!) és mondott szimpatikus ötleteket. Bár az a jelenet nem megy ki a fejemből, hogy a falnak dőlve állt és úgy beszélgettünk vagy fél órát, közben az egyik Crocs-os talpát feltette a falra és én láttam, hogy össze-vissza tapicskolta a fehér falat. Tele lett  44-es talplenyomatokkal a fal. Ez önmagában egy bontásra ítélt lakásban természetesen nem óriási probléma, bár az én szememet egyre jobban szúrta a jelenet, természetesen nem szóltam (röhejesen perfekcionista lett volna), de az kicsit antipatikus volt, hogy fél óra után ő is észre vette és....folytatta. Na mindegy, persze nem ez a lényeg. A lényeg az volt, hogy következő hétre ígérte az ajánlatot. Először a hét második felét mondta, mi kértük az első felét, beleegyezet. És végül egyáltalán nem küldte a héten. Sőt azóta sem. Hívtuk és mondta, hogy igen, persze, küldi.

Hát itt tartunk, a kiakadás szélén egy k*va drága és egy nem megkapott ajánlattal.

Sose költözünk be!

Lakástörténelem

Bemutatkoztunk a közös képviselőnek. Nagyon meglepődött, azt meséli, nem szoktak, csak úgy felújítgatnak, beköltöznek. Szóval köszöni, mi meg jó pontot kaptunk a virtuális pontgyűjtő akcióban. Öreg, na! 70 körüli nő, aki pont a mi lépcsőházunkban lakik a fiával. A férje 6 éve távozott az élők sorából, míg élt ő volt a közös képviselő. A hatókörük nem csak a lépcsőházra terjed, több fogalmat kellett megtanulnunk, lépcsőház-lakótömb-telep. Ez így növekvő sorrendben. Nem kicsit furcsa ez a kis kaptár jelleg egy 1000nm-es telken álló családi házból jövő családnak. Szóval ez bizony egy lakótelep. Kb. 5 lakótömbből áll, ezek mind egy bekerített területhez tartoznak, magyarul a ház tömbök között van a belső kert, amit egyébként lehet használni és nincs is nagyon elhanyagolva, kertész foglalkozik vele. 

A sok technikai kérdés mellett (lehet-e csörlőzni az utcai erkélyről, le lehet-e válni a távhőről stb.) megtudtuk, hogy a lakótelepet 1956-ban kezdték építeni az Építésügyi Minisztérium dolgozói számára, aminek tagja volt a mi kedves közös képviselőnk megboldogult férje. Ő maga is részt vett az építésben, amit a forradalom miatt fel kellett függeszteniük és végül 1957-re készült el. Találtunk egy tanulmányt, amely így ír a telepről: "Külön megemlítendő– különösen a mai lakópark-építés szempontjából érdekes –, hogy a
szocreál lakótelepek között találunk bekerített együtteseket, ami a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig elképzelhetetlen volt, ellenben a rendszerváltozás óta szinte kizárólag ilyen formában épülnek a lakóparkok. Mindkét esetben a környezőtársadalomtól való elkülönülés szándéka került kifejezésre, az ötvenes években a hatalmi elit, napjainkban a vagyonosabb (és majd látjuk, egyre kevésbé vagyonos) réteg jelöli ki ily módon lakóhelye határait."

Lakóparkba költözünk tehát, akárhogy is nézzük! :) Egyébként biztos vagyok benne, hogy még sokan megmaradtak a lakók között abból az érából, vélhetőleg magas az átlag életkor. A közös képviselő (továbbiakban KKV) külön ki is fejezte örömét, hogy fiatalodik a ház. Na majd akkor hogy fog örülni, amikor az én fiataljaim rohangálnak és visítoznak a feje felett! :)

Ami és aki alattunk van

A statikusok olyan emberek, akik arra figyelnek, hogy egy építkezésnél a ház ne dőljön majd össze. Egészen egyszerűen. Nekünk viszont bonyolult padlónk van. Közel 60 éves parketta van az egész lakásban, horganyzott - ha bárkit érdekel. Először úgy gondoltuk, vagány lesz, szépen felcsiszoltatjuk és maradhat. Aztán elkezdtünk sétálgatni és bizony recseg-ropog. Helyenként (főleg erkély ajtó előtt) jól meg is van süllyedve. Ennek ellenére továbbra is úgy gondoltuk, megmentjük. Igenám, de a parketta ún. párnafákon fekszik és ha 1 nm parkettát kell cserélni, de a felszedéskor kiderül, hogy a párnafa is fájdalmas állapotban van, akkor az egész párnafát és a rá csatlakozó parketta részt cserélni kell. Így már nem 1 nm-ről beszélünk, hanem adott esetben további 10 nm-t is cserélni kell. Na ez már nem túl jó móka.

Van olyan verzió is, hogy erre a parkettára fektetnek szigetelést és rárakják az új aljzatot, laminált parkettát mondjuk. Ez valójában a legolcsóbb megoldás. Itt viszont olcsó húsnak híg a leve, azaz olcsó parkettának nyikorgó a hangja. Ugyanis pár éven belül (vagy akár hamarabb), a laminált parketta ebben az esetben pontosan ugyanott fog megsüllyedni és nyikorogni, ahol az alap parketta tette. Valójában ez teljesen logikus. Úgyhogy el is vetettük az ötletet.

Marad tehát a teljes felszedés. És? Újra lerakni a parkettát? Cserélni a párnafákat is? Gondolkozás, számolgatás vége az lett, hogy hanyagoljuk a régi parkettát, a generálos felajánlotta, hogy hazaviszi eltüzelni a kazánjába... Miután felszedtek mindent, az aljaztot le kell betonozni! Fent a harmadikon. Lift nélkül. 98 nm-en. Na ez rettenet meló. A munka mennyisége és nehézsége csak egy kérdés, ott van az is, hogy vajon a ház elbírja-e?? Ekkor jöttek be a képbe a statikusok.

Két korunkbeli (mondjuk ki: fiatal! :D) mérnök srác jött felmérni a terepet. A felmérés olyan lazára sikeredett, hogy TP és a pont jelen lévő haverja GP a végén már a statikusokkal együtt sztorizgatott és sörözgetett az utcán. Szerencsére a szakmai rész is eredményes volt. Pár nap múlva eljöttek és bontani kezdték a padlót. Hoztak mindenféle szerszámot és leástak a padlónk mélyére. A folyamat teljesen egyszerű: megnézték mi van a parketta alatt..salak. Lementek a legaljára, kiderült, hogy 20cm. Ez jó hír. Kiszámolták a súlyát, magyarul megnézték, hogy most mekkora súlyú a teljes aljzat. És mi a lényeg? Hogy ha ezt kiszedik, pontosan ugyanennyi súlyt lehet visszapakolni másféle anyagból. Tehát melyik a nehezebb: 1kg tégla vagy 1 kg madártoll? Vihetjük a betont, sőt akár 6 cm is mehet. Éljen éljen! :)

Fontos a sok beton, mert felvetődött a padlófűtés kérdése is. Még nem döntöttünk, jelenleg éppen egy fűtésszakértő barátunk számolgatja a kifűthető köbmétereket és szigeteléseket, van rá esély, hogy nem is kellenek fali radiátorok, az egész lakás elmegy majd padlófűtéssel.

A statikusok jelezték előre, hogy az alattunk lévő szomszédhoz mindenképp be kéne majd menniük a felmérés során, hogy megnézzék annak a lakásnak is a szerkezetét. A találkozó napjának reggelén kérdeztem TP-t, hogy mégis hogy képzelte? Azt mondta, hogy hát lemegyünk és bekopogunk. Kicsit rosszallóan néztem rá: nem gondolod, hogy kicsit korábban jelezni kéne (kellett volna) a látogatást? Mi van, ha ki akar takarítani? Vagy egyáltalán? Jól kiborítottam ezzel, persze gyanította, hogy igazam van. Próbált tehát tenni egy-két empatikus lépést az ügy érdekében. Felhívta a közös képviselőt. Ő azt mondta, hogy hát ez nem ilyen egyszerű, túl későn szóltunk. Ismeri őket, ritkán vannak otthon, a számát meg nem adja ki nekünk. Jó-jó, megértjük, de mégis nem lehetne valamit tenni? Azt mondta, felhívja az ott lakót. Később visszacsörgött. Szerencsénk volt, otthon voltak, jó nekik az este, mehetnek a fiúk.

Konszolidált 50-es hölgy, férjről szó sincs, 2 egyetemista lány. Mikor kezdik a feljújítást? Meddig fog tartani? Épp vizsgaidőszak van, tanulniuk kell a lányoknak...Túlestek a bemutatkozáson, majd a lakás megtekintés is megtörtént. Minden pontosan ugyanúgy van náluk is, mint nálunk. A titokzatos fal kiugrások, vezetékek, furcsaságok, minden ugyanolyan. TP elmesélte neki is, hogy a parketta annyira nyikorog és rossz, hogy fel akarjuk szedni, ezért vannak most itt a statikusok. Szomszédhölgy megértően bólogatott, náluk is ilyen, jogos, hogy cserélni akarjuk. Szóba került a padlófűtés is, amire azt mondta kapásból, hogy egészségtelen. Na persze, tudjuk, mindenki ezt mondja, blaablaa gondolta TP, mire egyszer csak kibökte a konszolidált 50-es: ezzel foglalkozom, mikrobiológus vagyok.

Szóval tudujuk, hogy lehet betonunk, van egy mikrobiológusunk és nem tudjuk, hogy lesz-e padlófűtésünk. :)

Lezárva

Úgy tűnik, ma végeztünk. Megvagyunk mindennel, az adásvétel lezárult. Az Eladó dobott egy levelet, hogy már nem is kell találkoznunk, mert sikerült kipüfölnie a közös képviselőből az utolsó, hiányzó nullás igazolást is, így májusra már mi kapjuk a közös költségről a számlát. Nagy öröm lesz, mostantól pár hónapig két helyre fizetjük a rezsit. Még szerencse, hogy most a házunkra nincs közös költség. Vicces lenne, mondjuk szedhetnénk egymástól meg a gyerkektől valami kis hozzájárulást. Én például a főzés és takarítás elvégzésére szívesen beszednék egy kis motiváló összeget...Már látom, ahogy a gyerekek törik fel a malac perselyt, hogy végre legyen mosott harisnyájuk.

Az Eladó részéről tehát vége az ügyletnek, szépen fogja magát és lelép a rakás pénzzel, amit tőlünk kapott. Furcsa érzés volt vele találkozni mindig. Tudom, hogy mi egy lakást "kaptunk", de elképzelem, hogy mennyire sok pénze van most annak a nőnek és úgy érzem, bárcsak inkább nálunk lenne az a pénz és 2-3 alkalommal körbeutaznánk belőle a világot. Persze, ha végzünk a körbeutazással, akkor jöhetnénk ide vissza lakni, ahol most lakunk. Na meg a világkörbeutazásra nem valószínű, hogy kaptunk volna ekkora banki kölcsönt, mert a bőröndjeinkre tett jelzáloghitel biztos nem lett volna elég a banknak.

Állítólag egyébként lakást vesz a pénzből, de ki tudja. Azt sem tudom, hogy van-e családja, csak a szüleiről tudunk, mert az ő anyukája volt bejelentkezve a lakásba. Egyébként röhej, most az egyik nullás igazoláson láttam a doktor nő címét és a megvett lakásunk melletti (!) utcában lakik. És akkor reggel, amikor viszem a gyereket oviba, majd elmegyek a helyi boltba bevásárolni, akkor szembe fog jönni velem a szalmakazal hajával és megkérdezi, hogy "na milyen a lakás?" én meg visszakérdezek, hogy "na milyen a sok pénz?". Vagy hogy? Remélem, mihamarabb megveszi azt az állítólagos másik lakást és elköltözik. Valahogy nem csípem.

Ezennel tehát lezártuk életünk legelső sikeres lakásvásárlási ügyletét. (Sikertelen már volt sajnos korábban.) A második már sokkal gördülékenyebb lesz. :)

Táv hős

Kezdő közműves (nem kőműves!) vagyok. A legtöbb dolog, amit tettem eddig, hogy első évben egy, második évben két gyerekkel a karomban kinyitottam az ajtót a kéményseprőknek (ha ez közműnek számít egyáltalán). Szóval beengedtem a helyi, kedves kéményseprő házaspárt (őrület!) a gázkazánunkhoz, és amíg ők fekete ruhában csináltak valamit a valamivel a kazánon, addig én próbáltam a gyerekzajon át csevegni, majd aláírtam valamit és fizettem. Évente egyszer jönnek. Ezen kívül azt sem tudom, hogy mi az a közmű, úgy tudnék csak halandzsázni, ha fel kéne sorolnom szolgáltatókat, mint a leggyengébb egyetemi vizsgámon.

Ilyen alapokkal bizony komoly kihívás volt, hogy ma nekem kellett elintéznem a FŐTÁV-ban az átíratást...vagy mit. Online ember lévén azonban biztosra akartam menni, hátha fel tudok készülni egy-két szakkifejezésből, gyorsan Google-nek és fotav.hu-nak estem. És ekkor nagyszerű dologgal szembesültem: a FŐTÁV (gondolom, rajtam kívül mindenki tudja, de azért leírom, hogy ez a távhő szolgáltató, magyarul a távfűtéses lakásokban a radiátorba ők nyomják nekünk a meleg vizet és jól elzárják tavasszal, amikor az ember még meg tudna fagyni, főleg a panelban...)...szóval a FŐTÁV weboldala bizony nem csak, hogy nem elavult és használhatatlan, hanem durván jó! Mindent megtaláltam, amit akartam. De mindent. És érthető és logikus és felhasználóbarát. Akkor pislogtam először nagyot, amikor megláttam, hogy van online ügyintézői felületük, ami azzal a reménnyel kezdett kecsegtetni, hogy mégsem kell 40 km-t autóznom azért, hogy húzzak egy sorszámot és ott az ügyintéző előtt derüljön ki, hogy valamilyen igazoló papírt nem hoztam el az átíratáshoz.

A felcsillant remény kicsit fakulni kezdett, amikor az elképesztő logikusan felépített felhasználói kézikönyvben végigolvastam, hogy milyen ügymenetekhez lehet az online ügyintézést felhasználni és sajnos az enyémet nem találtam meg. De gondoltam egyet, hát felhívom én őket telefonon és megkérdezem, mit is kell bevinni személyesen, majd óvatosan átterelném arra a témát, hogy szívesen megcsinálnám ezt az egészet az interneten keresztül, ha mégis lehetne valahogy.

Amikor aztán a telefonos ügyintézést kezdtem tanulmányozni, megint állam leesett, ugyanis nem csak a telefonos menürendszerük struktúráját nyomták az arcomba (tehát nem kellett végighallgatnom az „üdvözöljük, várjon, nyomja meg ezt, írja be azt, nyomja meg ezt, várja meg a fürelíz végét és megint nyomja meg ezt” sorozatot), hanem előre kiválasztottam, hogy melyik menüpontok vonatkoznak rám. Ha ez nem lett volna elég, még egy olyan táblázatot is feldobott nekem a weboldal, ami a telefonálás időpontjára ad segítséget, hogy előre tudjam, mely napokon, mely órákban kell a legnagyobb várakozásra számítani. Én inkább kivártam egy valószínűsítetten közepes forgalmú időszakot és azonnal el is értem az ügyintézőt.

A telefonos kisasszony sem hazudtolta meg a weboldalon tapasztalt vásárló-központú hozzáállást, nagyon segítőkész volt. Elmondtam, hogy gőzöm nincs, mit kell csinálni, szépen elmondta, hogy mit tegyek és természetesen, intézhetem neten keresztül. Őrület, de csak fel kellett tölteni egy-két dokumentumot (amiket szkenner híján fényképezőgéppel digitalizáltam) és megadni egy-két adatot és már kész is volt.

Nincs más dolgunk már, csak várni, hogy a gép berendezze az adatokat és megkapjuk az értesítést az átírás sikerességéről. Na, meg mostantól fizetni a fűtés számlákat az új lakásban is.

Könnyed lakásátvétel

Reggel boldog rohanással indult a nap, megtűzdelve egy kis nincs-mit-adnom-reggelire a kölyköknek helyzettel. Aztán persze rittyentettem egy barack befőtt fahéjjas csigával kombinációt, úgyhogy ők nem érezték a rettegést. Csak a sürgetést. Végül nem késtünk el, mindössze a törölközőt felejtettem itthon, így a gyerek nem tudott ma kezet mosni...viccelek persze, adtak neki kölcsön a kincstári tartalékokból.

KICSIvel haza, itthon dolgozni próbáltam, hogy behajthassam végre a kintlévőségeimet, de persze egy 20 hónapos mellett ez hiú ábránd és csak tépelődtem a két helyzet között. Közös boldog borsófőzelék főzés után természetesen nem evett belőle, de legalább jó nehezen tudtam elaltatni. Épp csak szusszantam egyet, már ébredt is, gyorsan próbáltam a lakás átvételhez átgondolni a dolgokat. Nem ment túl jól. Majd mikor már ismét késésben voltunk (5-re kellett menni a lakásba, 3.50 után indultunk NAGYért), akkor rájöttem, hogy tankolni kell basszus.

NAGYért berohan, megpisiltet, öltöztet, ez is elvett 30 percet. 16.29-kor indultunk az ovitól. Helyi kútra mentünk, ahol nem jött oda segíteni senki, így aggódva forgattam a forgalmit, hogy ugye tényleg dízel, el ne csesszem. Aztán jött a tanksapka, emlékeztem, hogy valaminek kattannia kell, meg elforog, nemforog, mindegy, sikerült levenni. Jó pisztolyt vettem le, de nem tudtam átgondolni mit csinálok, mert a babák visítottak az autóban, én meg késésben. Végül valamiért kitaláltam, hogy 4000-ért tankolok (nem tudom megmondani, miért csináltam) és vissza raktam a sapkát. Valami nem volt oké, de kivettem a kölyköket, bementünk, bunkó pénztárosnő már megint, két kis kubu, meg kis rágcsa (mert nem hoztam nekik semmi kaját). Majd jeleztem, hogy számlát kérnék, de akkor már beleírta a többi kaját is a tételbe, így csak hosszas szájhúzások mellett tudott volna áfásat írni, mondtam, hagyjuk a francba. NAGY persze ottazonnalrögtönhisztizve akart inni, úgyhogy kibontottam neki. Ekkor persze KICSI is rögtön kér, majd jól nem csak magát, hanem engem is nyakon öntött vele. Na vissza a kút mellett álló autóhoz, két gyerek beszíjjaz. Rossz érzés a tanksapka miatt, ezért újra kinyitottam vacakolni vele. Bizony nem is stimmelt, akárhogy forgattam a sapit meg a kulcsot, mindig lejött, nem maradt ott. Hát én bizony nem voltam rest visszamenni és segítséget kértem szőkenősen. Nagyon kedves úriember közölte, hogy ugyan, semmi gond, nem kell ezt tudnom, azért van ő, hogy segítsen. Jött, segített, neki sem sikerült. A sok tekergetésben ugyanis levéve bezártam a sapkát, így már nem lehetett visszatenni. Na mindegy, rájöttünk, örültünk, visszazártuk, elindultunk. 16.42

Apu a célegyenesbe fordulva hívott, hogy a ház előtt van egy hely, mondtam, álljon be oda a kis testével. Kész, pikpakk be is parkoltam konkrétan a kapu elé, sajnos ennél közelebbit nem találtak. Ott jópofizunk a kapuban, ücsörgünk meg minden, majd szólok, hát jó most már menjünk fel. Ajtó nyitva, Anna Mária már ott tobzódik egy ideje és pakolgatja a papírjait a gáztűzhelyen. Levegővétel nélkül kezd a mondókájába (mindig úgy érzem, hogy azért beszél ennyit, megállás nélkül, mert siet és indulnia kell és sürget engem is, de közben azért laza 2 órára nyúlt ezt a röpke átadás...úgyhogy talán mégsem ezért beszél ilyen stílusban.)

20adik elmeséltetésre próbálom a szavaiból leszűrni a lényeget, közben gyerekek rohangálnak anyuval a lakásban és visszhangzik minden, majd a huzat is jól becsapja az ajtót, majdnem ablak törik, nekem az agyam mosottszar, úgyhogy minden adott volt a sikerhez.

A lényeget megpróbálom összeszedni (elhoztam egy csomó papírt):

- elmű - ez a legegyszerűbb, feltöltős cucc, ami rajta maradt a feltöltésből, azzal nem foglalkozik, nem kell kifizetnünk, át kell iratnunk, felírtuk a mostani óraállást

- főtáv - nullást hozta, ezt a legfontosabb átiratni, mert napi elszámolás van, amíg nincs a nevünkön, addig ú fizeti (BEÍGÉRTEM NEKI A CSÜTÖRTÖKI ÁTIRATÁST)

- főgáz - nullást hozta, át kell íratni, óraállást felírtuk

- DBH és közös költség - víz. Jajj el se kezdem mondani, mert megőrülök. A lényeg, hogy nincs  meg a közös költségről a nullás papír. Lementünk a közös képviselőhöz, aki Anna Máriával nem igazán volt segítőkész, a háta közepére sem kívánta, meg épp voltak nála és telefonon is keresték, de nekem elkérte a számomat és mondta is, hogy hívjam fel legyek kedves és mélyen a szemembe nézett. Szóval nem jutottunk sokra, mert ott is csak beszéltbeszéltbeszélt ez az AnnaMária. A közös képviselő azért nem adja ki a nullást, mert a könyvelőnek először látnia kell, hogy a most beérkező fővízvezeték számlánál meg van jelölve Nagy Bélánénak a mellék vízórája és látható, hogy nincs beleszámolva a lakás víz költsége. Eladónk szerint a két öreg nyannyer (közös képviselő és a könyvelő) jól elkavart valamit, mert ő bement a DBH-ba és ott az arcába mutatták a monitort, hogy debizonyhogy már az előző számlán is rajta volt Nagy Béláné neve, úgyhogy nincs semmi teendő.

Összefoglalom: CSÜTÖRTÖKÖN 12 UTÁN KÉZENFOGVA BEMEGYÜNK ANNA MÁRIÁVAL A VÍZÜGYRE, AHOL NEKÜNK IS AZ ARCUNKBA NYOMJÁK A MONITORT, HOGY VALÓBAN OKÉ EZ A MELLÉKVÍZÓRA KÉRDÉS ÉS A KÖZÖS KÉPVISELŐ IGENIS VONJA LE A KÖZÖS KÖLTSÉGBŐL A VIZET. Egyébként az van, hogy vízzel együtt 24200 a közösktsg, víz nélkül meg 17710. A 17710-eket Anna Mária szorgosan befizette, hozott róla csekket.

Na jó, abba is hagyom, mert tényleg begolyózok tőle. Remélem, mihamarabb lezárjuk egyszer s mindenkorra ezt a szart. Vagy vizet. Vagy mi...

A 2 órás agymosás vége az lett, hogy a gyerekek totál kiakadtak. Gyors játszóterezés, amíg én vásároltam a tömb aljában lévő kedves és magas árszinvonalú boltban, majd mikor a nagyszülők hozták vissza a babákat a játszóról, mögöttük jött egy két kislányos apuka anyuka babakocsival és a csajt megismervén apunak súgtam, hogy ők a szembeszomszédok. Apu ezt megerősítette, ugyanis, amikor nekem Anna Mária mosta az agyamat a gáztűzhelynél, akkor indult a család játszózni és be is köszöntek hozzánk, csak én nem láttam őket. Na most gyorsan - míg a két gyereket próbáltam a hisztitől távol tartani, kevés sikerrel - megkértem anyut, hogy gyorsan gyorsan nézzen be, hova rakják a babakocsit. Mivel a kicsi már két hónapja kibújt a pocakból, ő volt a kocsiban. Hát bizony kinyílt annak a bizonyos raktárnak az ajtaja és oda tolták be. Gyorsan rájuk rontottam, hadd nézzem meg a helyet és iziben be is mutatkoztam. Bámulatosan szimpatikusak voltak. A srác, kézfogás közben kérdezte, hogy "akkor úgy tűnik, meg fogjátok venni?", mire én "úgy tűnik, már meg is vettük". Nagyon örültek, bűbáj csevejt nyomtunk le, kiderült, hogy őket egyáltalán nem fogja zavarni a felújítás (előre sopánkodtam egy kört, nézvén a kis kopasz 2 hónaposra) - na persze, majd meglátjuk, muhahaha. A tároló kicsi, de majd megoldjuk, most csak ők a babakocsisok a házban. Ők már felújítva vették a lakást, úgyhogy nem tudnak részleteket, de padlófűtésük is van, úgyhogy egyértelmű lebetonozásra gyanakszanak náluk is. Szóval komoly szósölájzing volt a javából. A kislányaik (a középső talán Hédi, a legkisebb talán kisfiú) türelmesen várakoztak kis hajpántjaik alatt. Nekik is nyomtam egy bájos mikulásos: "és ti hova jártok oviba" kérdést. Anyuka (talán Barbara) lelkesen közölte, hogy ide a Gesztenyésbe (ahova mi fogunk) és kérdésem nélkül mondta, hogy nagyon szeretik.

Elbúcsúztunk, hogy na majd úgyis találkozunk :) Mi még vidéken lakunk, indulnunk kell...

Beiratkozás

Csütörtök volt. Sokadik napja én keltettem mindkét gyönyörűséget, reggeli tutyi (rudi), mese, öltöztetés, autóba be, ovinál ki, átöltöztet, KICSI karban, nagypuszi, ajtón berak. Ezután elmentünk KICSIvel Tecsóba, vettünk ba-t (banán), meg tyészát (tészta), na meg bumbum-ot (dörmi maci). Így sem volt még 9, mire hazaértünk. Úgy terveztem, 12-ig fárasztom, aztán autóba be, ott altatom, anyu jön az ovihoz 13 körül. 10 után gondoltam egy nagyot: nem fogok most az egyszer az utolsó pillanatra hagyni mindent (ha-ha-ha), KICSI egész jól elvan, gyorsan összerakom a beiratkozáshoz szükséges cuccokat. Hétfőn kinyomtattam a jelentkezési lapot, meg a listát, hogy mit kér az ovi. És ekkor csöppet leizzadtam. Az utolsó pont: orvosi igazolás. Hát ez a mostani helyi oviban csak az első nap kellett, eszembe sem jutott ilyen. Jó-jó, KICSI még mindig elvan, megőrzöm a hidegvérem, gyors segélyhívás Védőnőnek. Fel is vette. Hála égnek, dolgozik is, csak éppen családokat látogat. Kiderült, hogy 12 után visszaér és akkor tud nekem írni igazolást. Oké, hálás vagyok, megvárom. Gyorsan ellenőrzöm addig a többi dolgot. Születési anyakönyv. Zöld mappa levesz, ott is van a helyén két anyakönyvi papír....te jó ég, ez csak KICSIé és plusz egy másolat. Hol a fakemban van NAGYé??? Kezdek kicsit besokallni, közeledünk 11 órához, KICSI egyre nyűgösebb, ebéd sincs. Hol a francban lehet NAGYé? Erőltetett nyugalommal próbálom feltúrni a szobában található papírkupacokat, végig azon gondolkodom, hol használtuk utoljára, mihez kellett, miért nincs a helyén??! Gyorsan lelövöm a poént, fél óra után megtaláltam. KICSIt bevágom egy Bogyó elé, közben próbálom kitölteni a jelentkezési adatlap laza 6 oldalát. Apa cégének címe mifaxnak?? Végül egy régi levélből kihalásztam. Talán megvan minden. Húszszor nézem át az iratokat, hogy mindent elraktam-e.

KCSI ebédel, cuccok összepakol (esőre, napra, bekakilásra, játszóterezésre, babakocsizásra, etetésre, itatásra stb.stb.), én felöltöz, indulunk Védőnőhöz . Fél órát vártunk, karbangyerekkel, végül 12.40-kor indulunk, anyunak SMS, hogy ne rohanjon, de ő akkor már a Móriczon volt. KICSI a fáradtságtól kiborult, annyira, hogy félre kellett állnom a kastélynál megnyugatni, ilyen még nem volt soha. Végül a pályán tudott csak elalduni, addig visított a fáradtságtól szegénykém. Gyorsan felértünk, anyu a játszótéren olvasgatott, én pont a játszó mellett találtam helyet. Persze enni aznap én még nem igazán ettem. KICSI még aludt, így anyu a kocsiban olvasgatott tovább.

Oviba végül a hátsó utca felől jutottam be, a négy bejárat közül sikerült az egyetelent megtalálnom, amit szülők elvileg nem használnak, csak gazdasági bejárat. Na ezt utólag tudtam meg. Egy kedves takarítónő elmagyarázta, hogy egyenes-jobbra-balra-jobbra. Ott meg csak egy orvosi szoba volt, de szembejött egy bájos, kissé maszkulin hölgy, akiről kiderült később, hogy pont a vezető helyettese, így ő mondta, hogy vannak bent, várhatok az aulában is akár. Nézelődtem addig és végig arra gondoltam, hogy most megcsalom a mostani ovit. Szomorú és izgatott voltam, felveszik-e, jó lesz-e, hogy lesz?? Behívtak, óvodavezető nő, kedvesen fogadott, bár a bemutatkozós kézfogáshoz nem állt fel, de nem is tudom, neki fel kell-e. Bent volt a maszkulin vezető helyettes is. Vidámak voltak. Elmondtam, mi van: költözünk, jönnénk, már ovis, nem ismerjük a helyet stb. Felvették az adatokat, elkérték a papírokat. Krisztinek ötlete volt, hogy a sok lakcím játékos ellen azért bizonyítékként mindenképp vigyek adásvételi szerződést. Ezt oda is nyomtam nekik, megköszönték és látszott, hogy ez fontos bizonyíték volt a körzetesség mellett. Lemásoltuk és egy hibajavítóval kisatíroztam belőle a bizalmas, pénzügyi adatokat. Végül mondta a vezető, hogy június 4-én telefonáljak, hogy elmondják, felvették a gyereket....mert, hogy felvették, ennyi. De azért el kell mondania, hogy telefonáljak. :) Örültem is, meg aggódtam is, hogy más ovinak utána sem néztem, biztos jó lesz-e ez, meg hogy megcsalom a mostani ovit...

Lekéstük a nyílt napokat, de a helyettes vezető rendkívül segítőkészen és bűbűjosan az egész (!) ovin és minden helységen végigvezetett. Közben elmondta, hogy ugyanilyen volt a nyílt nap is, csak akkor sok anyukát vitt egyszerre :D Szóval csinált nekem egy nyílt napot. Furcsa volt, végig a megcsalt mostani ovira gondoltam és az udvar láttán a szívem is összeszorult, mert a zöldellő, cseresznyefás, teraszos, óriás dombos helyi ovink kertjének a lábujját sem csókolhatja meg ez a kert. Tudom, hogy ez nem minden, de totál kiborulok mindenféle változástól és persze a babáknak mindenből a legjobbat akarom és nem tudom, hogy a dombot siratom-e vagy csak, hogy annyira, de annyira nehezen sikerült elszakadnunk NAGYgyal és most már kifejezetten szeret oviba járni és ennek a harcnak a fájdalma tör elő belőlem ilyenkor esetleg... :(

Kiderült még az is, hogy az önkormányzat pont most vezető lefejezéseket csinál az állami ovikban, így lehet, hogy mire mi jövünk, már más lesz a vezetőség, mint akivel most találkoztam.

A csoportszobákat is mind megmutatta a hölgy, bent aludtak pont a gyerekek. Hát nagyon nagyok. Amire azt mondta, hogy ez a legkisebb szobájuk, na az is nagyobb a mostaninál. Többen még fa galéria házikó is van, ahova felmehetnek játszani. Egyébként az egész úgy tűnik, hogy rendben van, persze majd élesben kiderül, hogy milyen, csak az a zöld óriási domb....oh Istenem... :((.

Ja és KICSI nem csak a teljes beiratkozást aludta végig, így a nagyanyjával sem találkozott ébren egyáltalán, hanem míg visszaértünk a pályán és még a gyönyörű zöld dombos helyi ovi előtt is aludt egy ideig a kocsiban...szóval nyugodtan bőghettem még ott is egy kicsit. :(